Mindenki másképp egyforma
Gondolatok, szavak, érzések, minden ami...

Az légy aki vagy, érezd jól magad…..

2010 június 17. | Szerző:

Talán sokaknak ismerős a cím. Charlie énekelte teljes átéléssel, rekedtes hangján, lélekbe hatolva.

De miért pont ez, miért ezt a címet adtam eme pár sornak? A napokban elgondolkoztam, hogy mennyit változik az ember? Egyáltalán minden ember képes-e a változásra? És a legfontosabb kinek a kedvéért változunk? A valós énünket megváltoztathatjuk, vagy csak finomíthatunk azon????

Én azt gondolom – ahogy kedvenc marketing tanárom kezdte mondatait -, hogy alapjaiban nem tudunk megváltozni. Az évek, a csalódások, a megtapasztalások útján inkább felveszünk olyan viselkedésmintákat, amivel bizonyos helyzetekben elkerülhetjük a csalódásokat, kudarcokat. Egyfajta álarcot, amivel a nagy közeg előtt védve lehetünk. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi a jobb – egész életemet álarcban élni, s mű barátságokat, mű kapcsolatokat létesíteni, vagy maradjak valós, igazi, s legyen kevesebb barátom, kevesebb kapcsolatom, de az IGAZI legyen, csupa nagy betűvel. Nem kérdés, hogy számomra csak egy válasz lehet, a második.

Sokkal nehezebb és egyúttal egyszerűbb is lesz az életünk. Az bár furcsa így együtt, de ha elfogadjuk magunkat úgy, amilyenek vagyunk, nem lesz bennünk olyan megfelelési vágy, ami frusztráló. Hiszen nem másoknak akarunk majd megfelelni, csak magunknak. Szerintem ez a legfontosabb. Magunknak felállítani egy értékrendet, prioritást az életben, s ahhoz hűnek maradni. Hiszem, hogy csak így lehetünk boldogok. Én azóta érzem egyre jobban magam, amióta nem foglalkozom mások véleményével, csak azokéval, akik fontosak a számomra, akik hitelesek, akik a bajban is velem vannak, s úgy szeretnek amilyen vagyok. Hiszen gondoljunk csak bele mit számít, hogy a szomszéd, a Julis néni “úgy néz rám”, vagy hogy mit gondol….számít?? Érdekel a véleménye? Szerepet játszik az életemben? Nem. Ha mindenki a maga problémájával foglalkozna, s nem áskálódna mások életében, ha elfogadnánk egymás különbözőségét, hisz ettől szép a világ, hogy nem klónok vagyunk, akkor sokkal élhetőbb világban élnénk.

De emberek vagyunk, s sokaknak sokkal egyszerűbb mások életébe belemászni, addig sem kell a saját maga problémáival foglalkozni.  Ezek ellen egyféle megoldás van: nem foglalkozunk velük. Én ma már csak sajnálom az ilyen embereket, hogy ennyire sivár életük van, hogy másokéval foglalkozik, hogy áskálódik.
Ne nekik, ne a külvilág felé éljünk, hanem magunknak, a lelki békénk, a nyugalmunk csak ekkor áll helyre.
Próbáljátok ki, s belátjátok, hogy ez így van, nem könnyű levetkőzni ezt, de utána olyan felszabadító érzés kerít hatalmába, ami elmondhatatlan.
Hajrá!! Kitartás!
Címkék:

Kell a visszacsatolás????

2010 június 9. | Szerző:

Amikor a blogot elkezdtem írni, egyetlen célt szolgált: kiírni magamból azokat a dolgokat, amik foglalkoztatnak. Megfelelő társ nélkül, jó volt szavakba önteni azokat a “problémákat”, vagy inkább gondolatokat, amiken töröm a buksim:) Aztán ahogy lenni szokott – kommunikatív ember lévén – egy-két embernek, majd egyre több embernek meséltem róla, s nézték, olvasták. S jöttek a pozitív visszajelzések, ami jó, ami kell.


S bár az első indíttatás megváltozott, már kifejezetten jól esett, s vártam a visszajelzést. Ezen persze rögtön elgondolkoztam, miért kell ez? Miért fontos, hogy lássa más is, hogy legyen véleményük? Egyáltalán mi a véleményük? A válasz nyilvánvalóan nem volt túl bonyolult: emberi lények vagyunk, vagy ahogy a nagy Aronson is megmondta: Társas lények.

Fontos a kommunikáció, fontos a vélemény, hogy ne csak a nagyvilágba szóljon a harsonánk. Mindannyian szeretnénk – vagy legalábbis én igen – véleményformálók lenni – akik talán a gondolataival, blogjaival másokat arra ösztönöznek, hogy nézzenek mélyen önmagukba, szeretnék tükröt tartani a világnak, embereknek, véleményeket, gondolatokat elindítani. S csak ha pár embernek ezáltal jobb lesz, már nyugodtabb lehetek, tettem én is valamit a közösségért, emberiségért.

Fiatal, ifjonc éveimben – 16/17 éves koromban világmegváltó terveim voltak: menjünk az afrikai éhezőkön segíteni, le a rasszizmussal…s sorolhatnám. Egy akkori kedves barátom napokon/heteken, sőt éveken keresztül hallgatta a nagy világraszóló ötleteimet. S persze a véleményem semmit nem változott, csak annyiban módosult, hogy apróbb lépésekben kell gondolkozni. Ha mindenki csak a maga környezetét tenni jobbá, s segítene másokon érdek nélkül, egyre nagyobb közösséghez jutna el, s ki tudja még a világ is más lenne…

Morfondírozom, amikor a nagy okosak szerint a “világ változik”…könyörgöm a világot kik alkotják? Nem mi?? Nem mi formáljuk a gondolkodásunkkal, hozzáállásunkkal, világnézetünkkel, tetteinkkel? Csak mi tudunk változtatni, még ha kis léptékekben. Én hiszem, hogy így van.

Csak rajtunk áll. Hát tegyünk is érte. Mert megtehetjük. Mert megérdemeljük.
Címkék:

Az út az, ami boldoggá tesz (A Békés Harcos útja)

2010 június 2. | Szerző:

http://youtu.be/NW7xEKqlA6M

Címkék:

A békés harcos útja

2010 június 2. | Szerző:

Alapfilm. Alapkönyv. De nem az a fajta, amit csak elolvasol, s felteszed a polcra, hanem az amelyiket bármikor leemeled és mindig megerősítést szerzel általa.


Én az iskolákban levetíteném felső tagozatban, kötelező olvasmánnyá tenném. Írjanak belőle esszét, szűrjék le a valóságot, a saját maguk valóságát, ne a tartalmát! Nagy különbség. Több nézőpont. Soha nem értettem irodalom órán az elemzések leírva mi célt szolgálnak? Honnan tudhatjuk, hogy 100-200 évvel, de akár 50 évvel ezelőtt, mit akart leírni az a “szerencsétlen” költő/író. Honnan tudhatnánk hogyan érezte magát, miért fogalmazódott meg benne az, ami. S egyáltalán hogyan élhetnénk át?

Szerintem sehogy. Mindenki másképp egyforma. Igaz a fő cím. Mindannyian mások vagyunk, de ez így van rendjén. Én személy szerint nem szeretnék egy “klónvilágban” élni, imádom az egyediséget, a jó értelemben vett másságot, amikor valaki nem fél megmutatni valós énjét, még ha ezzel kockáztatja, hogy elfogadják-e vagy sem.

Idézet a filmből:
“Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél!”

Ez helytálló? Szerintem igen. Én még nem értem az út végére (szerencsére), de minden egyes percét élvezem az útnak, a megismerésnek, a megtapasztalásnak, az erőnek, hogy tovább menjek, még ha el is bukok. De amikor felállok, még nagyobb erővel folytatom.

Másik kedvenc idézet:
“A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál. Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen….. A jó harcos nagyon is sebezhető…. Ez teszi igazán bátorrá! A harcos cselekszik, csak a bolond sír! Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van.”

Nem kell komment, csak hallgatni a szavak erejét. Minden kedves olvasónak tiszta szívből ajánlom a filmet és a könyvet egyaránt.
Mindenki hallja meg a maga valóságát, s vonja le a számára vonatkozó konzekvenciát. Nem lehet sablont lehúzni erről sem, s általános érvényűvé tenni.

Ez nem egy tömjénezett könyvajánló akart lenni, csak rám nagy hatással volt. Ennyi. No comment.
 

Címkék:

…mert? ..azért édes lányom, mert mindjárt…

2010 június 2. | Szerző:

Én is voltam kiskamasz, valamikor, még régen, egykor…De én biztos nem voltam ilyen, ennyire, s különben is, ne már… tényleg? Anya mesélj, nyugtass meg, hogy ennek egyszer vége..s tényleg én is..ennyire???


Gondolom nem egyedül harcolok a kiskamasz gyermekemmel, már ha ezt lehet egyáltalán harcnak nevezni, hiszen ott mindketten támadnak, de ebben az esetben, engem támadnak, pontosabban játszanak az idegeimmel:)) Kedvenc szitum: …ki kéne kapcsolni a gépet…s itt jön az indoklás…s akkor mi a válasz…? MERT?? Ez egy jó kérdés, előbb mondtam….de valszeg az nem jutott el…vagy szelektív a hallásuk… biztos így van, feltételezzük a legjobbakat.

Mi is jellemzi ezt a korosztályt: mindent ők tudnak a legjobban, jaj anya  …..te így meg úgy…, minden róluk szól, de u.akkor zéró önbizalom, ő már nagylány, de anya hívd fel..ezt és ezt a tanárt…ahhoz még kicsi, hogy elintézze, de este 11-ig simán fenn maradhat, mert hát a többiek az osztályban is.. s különben is olyan vagy…:) mármint én..persze olyan, de milyen???

Na viccet félretéve, amikor már úgy érzem, hogy a cérna szakad, a lelkem és a szavam akad, akkor “pszichológusommal” (anya) elemzem a helyzetet – mert hát ugyebár ő már ezen végigment, sőt kétszeres tapasztalat (nővérem). S ekkor megkapom a számomra hihetetlen választ: jaj…te is voltál kiskamasz, te is ugyanezeket csináltad, te is ezeket mondtad…ÉN? én biztos nem, visszafelé tekintve, s magamat nézve ez nem lehet, vagy az idő ennyire megszépíti az emlékeket?

S vajon mi mindent csináltam, amikre egyáltalán nem emlékszem? A türelem rózsát terem…tele van a lakás rózsával, majd megfulladunk tőle….s még hol van a vége…sőt ennek nincs is vége, mert mire az egyik gyermekem kinő belőle, jön  a kicsi, s ott folytatódik, ahol a nagyobbikkal abbamarad.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!
Címkék:

Kategória

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!