Párkapcsolatban egyedül, vagy egyedül boldogan
2010 augusztus 24. | Szerző: Demeter Edina |
Lassan 2 és fél év “szingliség” után az emberek kezdenek furcsán rám nézni, mintha teljesen hülye lennék, vagy legalábbis nem lennék normális. Mintha aki egyedül él, az csakis boldogtalan, magányos és unalmas életet élhet. S mintha az, aki párkapcsolatban tengeti napjait, több és jobb lenne…pedig…dehogy!! sőt…
Félreértés ne essék, Aronson nyomán – lásd Társas lény – tudom, hogy az ember alapszükséglete a társas kapcsolat, társas lények vagyunk, sok pozitív hordozóval, tehát az elméleti háttér megvan, csak hát a gyakorlat…:)
Lassan nincs senki a környezetemben, aki arról számolna be mennyire boldog a párjával, lila ködfátyolról szóló regéket pedig szinte kizárólag az amerikai csúcs filmekben láthatok. Persze az ember lánya feladhatná, hogy akkor ennyi volt és kész… neki lefutott… vége ennyi jutott..de én nem így gondolom. Tehát hiába élnek ők – az okosak, akik osztják az észt – egy rakat üresség és kudarc az életük, tele lemondással és rengeteg önfeláldozással, csakhogy egyben tartsák ezt a családnak nevezett valamit. Vagy nyitott házasságban élnek, vagy megelégednek az átlag, unalmas, “jól megvagyunk” állapottal. Szerintük ez a normális.
Én nem vagyok egy megalkuvó típus. Ez lehet rossz, de lehet jó is egyben. Nekem jó, s szerintem ez a lényeg. Csak azért, hogy “megmutassak”, pontosabban “felmutassak” egy férfit magam mellett, azért nem fogok megalkudni valaki mellett, aki nem is kell igazán nekem. Félreértés ne essék…jelentkező akad, de hát még Ő, aki nekem kell, s akiért érdemes újra elölről kezdeni mindent, megtanulni megint bízni, hinni a nagy szerelemben – nos, ő még várat magára. Ami késik, nem múlik. Nem aggódom, eljön tudom. Nem vagyok türelmetlen sem. Nos hol vagy már??:):)
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Ez igaz is, de a bejegyzés nem erre vonatkozott. Természetes, hogy egy párkapcsolatban szükség van kompromisszumokra. De az nem helyénvaló, s semmiképp nem nevezhető boldogságnak, amikor feladod önmagad, s csak azért vagy valakivel együtt, hogy ne egyedül legyél. Elveszíted önnön identitásodat, s lassan tükörbe sem tudsz nézni, mert már nem tudod ki az az ember, aki visszanéz. S pláne ne elég, ha csak az egyik fél figyel a másikra. Ezért írtam, hogy a környezetemben nagyon sok ilyet látok – nyitott házasságok, megalkuvó kapcsolatok – erre nem vágyom. Csak olyanra ahol mindkét fél elfogadja egymást olyannak amilyen, s megtanulnak egymás hibáival is együtt élni, s segítik, támogatják egymást.
Kedves Boszimama,Kiegyensúlyozott boldog párkapcsolat nem létezik kompromisszumok, azaz megalkuvás nélkül. Sőt ez az egyik titka a harmónikus együttélésnek. Mind a két félnek meg kell tanulnia úgy engednie időnként a másiknak, hogy a háttérben boldognak érezze magát és fontosabbnak tartja a párja boldogságát magáénál. Nincs annál nagyobb öröm, amikor a párodat boldognak látod, és tudod, hogy tettél azért, hogy boldog legyen.