Van új a nap alatt
2011 január 4. | Szerző: Demeter Edina
Fogadalmak, ígéretek, lelkesedés, új lehetőségek, fordulatok, új kor köszönt ránk…szó szerint:) no de mellőzzük a politikát.
Ilyenkor – óév, szilveszter után – mindig az jár a fejemben, hogy vajon miért kell évvégének lennie, miért kell egy évnek eltelnie ahhoz, hogy azokon a dolgokon gyökeresen változtassunk, amik már szúrják a szemünket, azok az érzések, amik miatt nem érezzük magunkat komfortosan, ami nyomaszt. Miért hétfőtől? Miért jövő héttől? És miért új évtől???? Miért nem azonnal változtatunk, s ragadjuk meg a problémát a gyökerénél? Miért húzzuk, halasztjuk és hagyjuk, hogy rángasson minket a föld alá. Persze tisztelet a kivételnek. S vajon ez magyar szokás, vagy globális probléma.
Gyávaság, vagy megfontoltság? S természetesen itt nem a fogyókúráról beszélek, s nem a gügye, nevetséges, soha be nem váltott ígéretekről, hanem azokról a dolgokról, amik igazán meghatározóak az életünkben.
Nálam most zajlik a válás. Fájó? Szörnyű? Felszabadító? Talán mind és sok minden más is egyszerre. Nyilván senki nem úgy tervezi az életét, hogy egyszer elválik, de azt gondolom, hogy ha az idők alakulásával két ember ráébred, hogy semmi, de semmi közös nincs a világon bennük, s olyanok mint a tűz meg a víz, akkor a legjobb, ha külön utakon folytatják az útjukat. Biztos volt oka, hogy találkoztak, valamennyit nyilván formáltak, s hatottak is a másikra. De nem gondolom azt, hogy ami nem megy, azt erőltetni kéne.
Én is megfogadtam dolgokat. De nem éjfélkor és nem akkor jutott eszembe, de ez egy jó kezdet. Új év, új lehetőségek, új távlatok, új ismeretség.
De ahhoz, hogy mindez tisztán meglegyen, pontot kell tenni egy elvarratlan szálra. Ahhoz, hogy nyugodt légy, és tiszta legyen a lelked, le kell vetni, azokat a nyomasztó dolgokat, amik hátráltatnak abban, hogy előbbre juss. Nem anyagilag, hanem az utadban. Bár mivel minden mindennel összefügg az anyagi kérdésekben is. Hiszen, ha valami nincs rendben az életedben, az minden területen visszaránt, fojtogat.
Így én most rendet teszek: a fejemben, a lelkemben, az életemben.
Te már elkezdted? Te mit fogadtál meg?
Napjaid megvannak számlálva…. éld az életed!
2010 október 26. | Szerző: Demeter Edina
Mit tennél ha kiderülne, hogy már csak pár napod, heted van a földi életből? Ha kiderülne egy egyszerű vérvétel során, hogy gyógyíthatatlan betegséged van és napjaid meg vannak számlálva? Mi lenne az első dolog amit megtennél? Kivel töltenéd a napjaid és hogyan? Feladnád, beletörődnél vagy küzdenél, ami ellen nem lehet? Jó kérdés, valószínűleg ezt csak akkor tudja meg az ember, ha belekerül egy ilyen helyzetbe, de miért kell, hogy ez megtörténjen ahhoz, hogy megbecsüljük amink van?
Sokszor gondolkozom azon, hogy mi emberek miért vagyunk olyanok, hogy csak akkor becsüljük meg a fontos dolgokat, vagy egyáltalán bármit, amikor megbetegszünk, vagy elveszítjük. Akkor abban a formában és időben miért nem? Miért szükséges örülni minden apró dolognak csak akkor, ha kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségünk van és csak napjaink, heteink vannak hátra? Ha fel kell sorolni mit szeretnél az életben elérni, miért csak az anyagi javakat említik?
Annyi kör e-mail látott már napvilágot e témában, de pont emiatt elcsépelt lett ez az egész. Sajnos. Minden jó dolgot annyiszor kiforgatunk, ecsetelünk, rágjuk jobbról-balra, hogy elveszíti a valós jelentését, szépségét. Ha valaki örül mindennek – kisütött a nap, csicseregnek a madarak, a tenger morajló hangjának, egy nyári zápornak, vagy egyáltalán minden aprónak tűnó dolognak – ami tegyük hozzá nem apró, hanem fontos pillanatai az életünknek, csak nem figyelünk oda rá – teljesen bolondnak nézik. Minek örül? Hisz az élet szívás – lásd emo – depresszív élettagadó magatartás.
Ez vajon csak a magyarokra jellemző, ez a fajta melankólia, depresszív, negatív – “dögöljön meg a szomszéd akinek jobban megy” típusú viselkedés? Néptípus függő mennyire éljük meg igazán az életet? Mennyire tudunk örülni a mindennapoknak, mennyire figyelünk oda egymásra. Viselkedünk a világnak, jópofáskodunk, de a gyerek fejét leüvöltjük, ha elpattan a cérna. Miért? Miért nem azoknak adjuk a szép perceket, akik igazán fontosak nekünk? Miért fontos, hogy a szomszéd mit gondol és mi a véleménye rólunk? Nem ezeknek a dolgoknak kellene, hogy fontosak legyenek számunkra.
Tehát mit tennél? Azt gondolom, s ezt tényleg nem az elcsépelt formájában, hanem teljesen mélyül hiszem és vallom, hogy MINDEN NAPOT ÚGY KELL ÉLNI, MINTHA AZ LENNE AZ UTOLSÓ!!
Nem hiszek a szép porcelán tányérok őrízgetésében szép alkalmakra terítésben, nem csak akkor kedveskedem a gyermekemnek, ha szülinapja van, karácsony..stb, nem csak akkor figyelek rá, amikor épp nincs más dolgom.
Nem hiszek abban, hogy parfümöt csak különleges alkalmakra használjam, ki tudja, hogy nem éppen az illatod miatt lesz különleges – megismerkedsz valakivel:) Hú ez kezd utópisztikus lenni::)
De a lényeg, hogy mindened amid van, ne vedd természetesnek. Adj hálát mindenért – ne elsősorban az anyagi javakért – s megérzed, hogy jó dolgod van. Ha egészséges vagy, ha látsz és figyelsz is, ha hallasz és érted is, ha érzel és viszonzod is, mind KINCS.
Gyermeked, ahogy beszél, ahogy megosztja veled az élete apró részleteit – ne unjad és zavard el. Figyelj rá, hallgasd meg. Ez mind kincs.
Bakancslista c. film többször visszaköszön, de mielőtt azt megcsinálnád, írj egy hála listát, mik azok a dolgok az életben, amiért hálás vagy. Amikor ezt én olvastam, hülyeségnek gondoltam, de nem az. Csak akkor tudod meg, ha leírod, hogy átjárja a lényedet az öröm, az elégedettség, a nyugalom.
S természetesen ez a bejegyzés nem egyfajta pozitív sikerkönyvekben megszokott és lerágott csontszerű ömlengés akart lenni, csak felnyitni a szemünket, hogy nap mint nap elmegyünk egymás mellett, azok mellett a dolgok mellett, amik az életünk.
Ne tegyük. Változtassunk rajta! Még MA!
A nagyon nagy Ő, hm, hát igen ŐŐŐŐ kerestetik
2010 szeptember 22. | Szerző: Demeter Edina
Nem találom, keresem, de nem lelem. Jönnek szépen sorba a jelentkezők. Sikeresek, anyagilag van aki rendesen el van látva, de mégsem. Kedvesek, szórakoztatóak, figyelmesek, de hiányzik a kémia:):) Nem lelem, hol vagy?? Na persze, nem a szemüvegemet keresem, pláne, hogy nem is vagyok szemüveges:):)
Megérett a dolog. Eddig még csak “majd” állapotban voltam, de egy ideje már eljött a “most azonnal szükségem van rá” állapot. Nem aggódom, eljön, csak mikor?? Édes tini lányom mondta, hogy “anya lassan kifutsz az időből…”….hmmmm, köpni-nyelni nem tudtam. Tessék?? 34 évesen 2 gyerekkel, miből és honnan futok ki?? Na honnan a világból kifutok, ha mond még ilyeneket:):)
A kicsi is rágja a fülemet, mikor lesz már olyan apukája, aki mindig itt van velünk, focizik vele, aki mindig megvédi és aki csinál neki kistestvért, nekem meg gyereket:):) nem mintha ez szempont lenne. Multifunkciós EMBERT keresünk. Nem csak én, hanem lassan a gyerekek helyettem. Úgy érzem magam, mint Tom Hanks – A szerelem hullámhosszán c. filmben, amikor a kisfia új feleséget, anyukát keresett neki.
Multifunkciós. Van ilyen?? Sorolnám az igényeket, de a gyerekek listája önmagában betöltene egy A4-es lapot. Megbízható, hiteles, ŐSZÍNTE, gyerek szerető/családcentrikus, céltudatos, de tudja, mik az igazán fontos dolgok, sokoldalú, szórakoztató, mindig meg tud lepni, izgalmas, szexi, önmagával és a világgal is jóban van, kommunikatív, bölcs, bármikor lehet rá számítani, fontos a véleményem, mindenre nyitott, egyenes, sportos, önmagára adó, de nem tölt többet időt a fürdőszobában mint én, távol áll tőle minden felszínesség – külvilágnak megfelelés, s a legfontosabb, hogy úgy szeret, ahogy vagyok. Nem akar megváltoztatni, elfogad a hibáimmal együtt és azokkal együtt imád. – Bridget Jones után szabadon…
Na hirtelen ennyi jutott eszembe, persze van még sok minden, külső jegyekről nem beszélve:)
Legalább olyan külső mint Hugh Jackman, vagy a Step Up 3. sztárja Rick Malambri. Khmm… hát igen.
No comment:):)
Hitelesség
2010 szeptember 11. | Szerző: Demeter Edina
Hitelesség. Kövér emberként fogyasztószereket értékesíteni. Nem hiteles. Beszélni nagy pénzekről, gazdagságról, hogy mi értünk hozzá, hogyan lehetünk milliomosok – mindezt úgy, hogy egy fillérünk sincs – nem hiteles. Beszélni nevelésről, áldozatról, miközben nincs gyerekünk, vagy van, de nem törődünk vele – nem hiteles. Beszélni elhagyottságról, miközben mi csaltuk meg a másikat – nem hiteles. Mutatni a külvilágnak, hogy mekkora sztárok, milyen jó emberek vagyunk – közben másokon átgázolunk – nem hiteles.
Nézzünk körbe a saját környezetünkben. Hány olyan embert tudnánk kapásból felsorolni, akik hitelesek, szavahihetőek, a szavuknak tényleg van súlya és tartalma, mélysége. Akik nem csak beszélnek valamiről, de azt is csinálják és úgy ahogy elmondják. Akik nemcsak kántálnak, hanem teszik a dolgukat.
Hogy miért a hitelesség?? Születésemtől fogva nagyon erős az igazságérzetem – amit a kisfiam is örökölt:):) Ez lehet jó, vagy rossz – bár nem hiszek a végletekben, szeretem a kiegyensúlyozott, harmónikus, egyensúlyra törekvést. Biztos ismertek olyan embereket, akik úgy beszélnek veletek, vagy úgy adják elő magukat, mintha ők találták volna fel a spanyolviaszt, az a bizonyos magas ló. Ha mindez párosul egy olyan háttérrel, aki tényleg le tett valamit az asztalra, nem mondom, hogy egyetértek a stílusával, de mondhatom, hogy “mégiscsak valamit jól csinált, hiszen hol tart…”.
De ha ez azzal párosul, hogy nincs mögötte semmi, nincs tartalom, nincs anyagi jólét, bőség, vagy nincs hitele emiatt – az igenis bosszantani tudja az embert. Mire fel? Hol van ő és hogy meri?? Egyáltalán kinek hiszi magát? Nézzen tükörbe és adjon számot mire vitte vagy nem…
Nevetséges… Hitelesség.
Sokan nem is tudják vagy nem érzik mennyire fontos lenne a környezetünkben hiteles emberekkel találkozni. A mindennapokban, a”celebvilágban”, a politikában – milyen képet nyújtunk gyermekeink felé, a jövő nemzedékének, milyen utat mutatunk – alappillérnek kellene, hogy legyen a HITELESSÉG.
Ne a szavakkal büvölj, ne varázsolj a szó erejével, tegyél valamit az asztalra. Ne beszélj róla, hanem csináld. Ne tanácsokat osztogass, hanem mutasd meg. Ne okoskodj, hanem legyél bölcs és mutass utat.
Hitelesség. Alappillér….
A nagy betűs szerepálom
2010 augusztus 31. | Szerző: Demeter Edina
A cím némi megtévesztést von maga után, s emiatt magyarázatra szorul. Természetesen nem a színészi szerepálmokról van
Párkapcsolatban egyedül, vagy egyedül boldogan
2010 augusztus 24. | Szerző: Demeter Edina
Lassan 2 és fél év “szingliség” után az emberek kezdenek furcsán rám nézni, mintha teljesen hülye lennék, vagy legalábbis nem lennék normális. Mintha aki egyedül él, az csakis boldogtalan, magányos és unalmas életet élhet. S mintha az, aki párkapcsolatban tengeti napjait, több és jobb lenne…pedig…dehogy!! sőt…
Félreértés ne essék, Aronson nyomán – lásd Társas lény – tudom, hogy az ember alapszükséglete a társas kapcsolat, társas lények vagyunk, sok pozitív hordozóval, tehát az elméleti háttér megvan, csak hát a gyakorlat…:)
Lassan nincs senki a környezetemben, aki arról számolna be mennyire boldog a párjával, lila ködfátyolról szóló regéket pedig szinte kizárólag az amerikai csúcs filmekben láthatok. Persze az ember lánya feladhatná, hogy akkor ennyi volt és kész… neki lefutott… vége ennyi jutott..de én nem így gondolom. Tehát hiába élnek ők – az okosak, akik osztják az észt – egy rakat üresség és kudarc az életük, tele lemondással és rengeteg önfeláldozással, csakhogy egyben tartsák ezt a családnak nevezett valamit. Vagy nyitott házasságban élnek, vagy megelégednek az átlag, unalmas, “jól megvagyunk” állapottal. Szerintük ez a normális.
Én nem vagyok egy megalkuvó típus. Ez lehet rossz, de lehet jó is egyben. Nekem jó, s szerintem ez a lényeg. Csak azért, hogy “megmutassak”, pontosabban “felmutassak” egy férfit magam mellett, azért nem fogok megalkudni valaki mellett, aki nem is kell igazán nekem. Félreértés ne essék…jelentkező akad, de hát még Ő, aki nekem kell, s akiért érdemes újra elölről kezdeni mindent, megtanulni megint bízni, hinni a nagy szerelemben – nos, ő még várat magára. Ami késik, nem múlik. Nem aggódom, eljön tudom. Nem vagyok türelmetlen sem. Nos hol vagy már??:):)
Money, money, money
2010 július 22. | Szerző: Demeter Edina
Szeretem is, meg nem is. Ha sok van, az jó… nagyon jó…..de akkor általában hiányzik más. Törekszünk a nagy kerek lufira – mármint gyerek(ek), család, ház, autó, egészség…. egy nagy kerek egész. Valami mindig hiányzik…vagy ismertek olyat, akinek az amerikai filmekben jelenlevő nagy kerek egész, nagy buborék megvan??? Én nem. Olyat ismerek, aki megelégedett azzal, ami van.
Elfogadás vagy törekvés a nagyobbra és jobbra???
Ha kevés van, az baj…komoly baj… mert ugyebár mennyi olyan területe van az életünknek, amihez nem kell? Jó oké, tényleg a levegőhöz nem kell – de lassan ahhoz is kell…
Egészség – egészséges táplálkozás, vitaminok, sport – edzőterem, úszás.. – KELL
Kikapcsolódás – nyaralás – nagyon is KELL.
Szórakozás – bulik, koncertek, színház – KELL
Havi alap dolgok, mint rezsi, élelem – KELL
Gyerekek iskoláztatás, különórák – KELL
Lakás, otthon, autó – KELL
Ruházkodás – KELL
Nem sorolom fel, de tényleg nem találtam olyat amihez nem kell. Ezért ambivalens a pénzhez való viszonyom. Persze ezt is ráfoghatjuk, a nagy fogyasztói társadalomra, a bőség zavara, minden létezik, ami szem-szájnak ingere, s ember legyen a talpán, aki nem érez késztetést, hogy megszerezze, sőt a gyerekét úgy nevelje, hogy nem kell mindent, nem kell a halmozás, a gyűjtögetés. Ebben is meg kell tanulnunk megtalálni azt a megfelelő egyensúlyt, amivel legalább megközelítjük a nagy lufi effektust.
Kevesebbel beérni? Boldognak lenni? Boldogság – pénz – van összefüggés? Hogyne lenne. Hisz ha nincs, elég sok gubancot tud okozni az élet számos területén. Pénz hajszolás – megint csak nem jó, mert elveszítjük azt, ami igazán fontos az életben. Családot, gyerekeket, barátokat. Nincs idő rájuk. Akkor hol a megoldás vagy mi a jó megoldás???
Dolgozunk, robotolunk, fizetjük a számlákat, neveljük a gyerekeket, okosakat próbálunk nekik mondani, segíteni a valós életre felkészíteni, egyedülálló anyaként dupla akkora a súly, amit a vállunkon cipelünk. Helytállni, megfelelni – magunknak, kitartani, ÉLNI.
Money, money, money – EGYENSÚLY, EGYENSÚly, EGYENSúly, EGYensúly, egyensúly……..
Nyaralunk? Versenyzünk?
2010 július 20. | Szerző: Demeter Edina
Eltűnődtem azon az apró tényen, hogy gyakorlatilag már nincs olyan területe az életünknek, ahol ne versenyeznének az emberek egymással.
Gyerekek – kinek szebb, kinek jött ki előbb a foga, melyik indult el hamarabb, majd ki tanul jobban, melyik eredményesebb, ki mit sportol, kit hová vettek fel, hány nyelven beszél, hol helyezkedett kerül….sorolhatnám
Munka/kapcsolatok/pénz – ki hol dolgozik, milyen pozícióban, mennyit keres, kiket ismer, hová jár el….tömkelegét sorolhatnám
De az egyik kedvencem, s most aktuális is egyben: a nyaralás. Ki hová megy nyaralni, mekkora luxusba, hány csillagos, van-e medence vagy hány van, mennyibe kerül…s szépen licitálják túl a másikat.
Egész évben hajtás, megfelelés magunknak és a külvilágnak – van aki csak a külvilágnak – de amikor leereszthetnénk, akkor is beszállunk az ilyen “nem is értem pontosan” típusú versenybe. Hát nem az a cél, hogy kipihenjük magunkat, hogy jól érezzük magunkat, hogy sok élménnyel legyünk gazdagabbak? Miért fontos a másik mit csinál??
Egyáltalán hány olyan ember van, aki letudja vetkőzni magáról, hogy nem foglalkozik azzal, hogy a “szomszéd fűje zöldebb-e”. Tudunk örülni mások örömének, sikerének? Az irigység, a rosszindulat, a rosszmájúság…mind-mind negatív hullámok, amivel csak magunknak ártunk.
Miért olyan bonyolult egy olyan világot teremtenünk, ahol mindenki a maga dolgával foglalkozik, s olyan kapcsolatokat alakít ki, ahol fontos, hogy a másiknak is jó legyen. Tudom tudom….
túlságosan utópisztikus.
Szerintem egyszerűbb, mint beszállni egy ilyen versenybe, ahol senki nem győzhet, csak veszthet. Magam részéről így gondolom.
Én nem versenyzek. Csak így nyerhetek…..
Találj vissza önmagadhoz
2011 február 14. | Szerző: Demeter Edina
Mikor az ember lánya férjhez megy egy életre tervez, legalábbis optimális esetben. Akkor úgy tervezi, hogy életre szóló lesz, nem gondolkodik megcsaláson, megaláztatáson, de semmiképpen nem a váláson. Ám amikor ez bekövetkezik, a férjével együtt nem csak a párját veszíti el egyben, hanem az önbecsülését is. Főleg, ha őt hagyták el, vagy ha – bár ő lépett ki a kapcsolatból – de, megcsalták. Kevés az olyan ember, aki meg tudja őrizni a magába vetett hitét, hiszen ilyenkor úgy érzi, hogy ő nem elég jó, hogy mindenki jobb nála, akinek sikerült(t). Magát okolja, keresi azokat az aspektusokat, amelyeket oda vezettek, hogy most magára maradt.
Oldal ajánlása emailben
X